A mamám Lola vagyis Rineweld Persistent apukám pedig Markenfield’s Fantasy On Ice Beck. A messzi Angliából érkezett ide, alig másfél évvel ezelőtt. Hat testvéremmel együtt láttuk meg a napvilágot, de sajnos a mamám nem tudott táplálni bennünket. Így Erika volt az, aki időt és fáradságot nem sajnálva gondozott bennünket. Így valóban ő lett a pótmamánk.

Amúgy vidám kölyökkorunk volt. Az udvar össze kutyusa vigyázott ránk, és mi egész nap csak játszottunk és bolondoztunk a tesóimmal.

Egyik nap pedig jött egy látogató, aki egyből a kezébe vett és alig akart elengedni. Először nem nagyon értettem a dolgot, de később kiderült. Ő lesz az a Gazdi nevű valaki, aki majd magával fog vinni engem.

A nagy nap hamar el is érkezett, és elhagytam a testvéreimet. Először nagyon féltem, de a Gazdi vigyázott rám, a kezében tartott, és úgy megnyugodtam, hogy aztán egészen hazáig aludtam.

Még aznap találkoztam a Gazdi falkájával, akik nagy szeretettel fogadtak. Az első éjjel sokat sírtam a testvéreim után, de a Gazdi megvigasztalt, és a második éjjel már tudtam aludni.

A Gazdi szüleinél volt két másik kutya is, velük jól összebarátkoztam.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert két falkám is van, és két helyen várnak haza. A gazdi szülei és a „pótgazdim” családjában is mindenki a kutyusának tart.

A családban van egy kutya aki nagyon nem szeret engem. Őt gyakran megugatom, de csak kerítésen keresztül tudom, mert a gazdi fél attól, hogy esetleg kárt tennénk egymásban.

A gazdival egyébként versenyekre is járunk. Igaz ehhez nem mindig van kedvem, de mivel látom a gazdin, hogy ő szereti, egye fene. Bár nem nagyon értem, hogy miért kell „állni” meg „figyelni”, de azért néha jó móka. Ráadásul ilyenkor más kutyákkal is találkozok, és jót játszunk.

Gazdi pedig nagyon örül, ha olyan kék szalagot, vagy mit is kapunk. Már nyertünk serleget is. No, annak nagyon örültünk. Mostanában pedig valami fiatal magyar championt szokott emlegetni. Hogy az lettem. Nem nagyon tudom, hogy ez mit jelent, de ha gazdi örül neki, hát én is.

A ház őrzését nagyon komolyan veszem. Senki sem engedek szívesen a kerítésen belülre. Ilyenkor sokszor rám szólnak, de azért legközelebb is megugatok mindenkit aki nem teszik nekem. A házon kívül barátkozok, de azért a gazdi az első! Csak a barátaimnak szoktam a nyakába ugrani.

Gyakran utazunk is a Gazdival. Először nem nagyon szerettem azt a busz nevű valamit, amin sok ember is van rajtam kívül, de már megszoktam, és jókat szoktam aludni rajta. Az igazi móka persze az autózás. A Gazdiék ahová csak lehet visznek magukkal. Ilyenkor én elfoglalom a hátsó ülést és onnan nézelődök kifelé. Persze hosszabb utakon itt is inkább az alvást választom.

Ha pedig kell őrzöm az autót. A gazdi nem szívesen hagy az autóban, mert bár nem csinálok semmi rosszat, nagyon félt engem!

Persze én is őt. Főleg a többi kutyától. Ezért nem is nagyon engedem, hogy más kutyákat is megsimogasson. A végén még elveszik tőlem!

De persze én nem adom, mert ő az én Gazdim, és nagyon jó kis csapatot alkotunk mi ketten!