A sziget a 700-as évek végétől viking uralom alatt állt, nekik megvoltak a saját spicctípusú kutyáik, akik a hosszú tengeri utazásokra elkísérték őket. Ezek az alapítókutyák lehettek az ősszülei a mai Shetland Sheepdognak, természetesen a szigeteken lévő kutyákkal keveredve, akik a leírások szerint meghatározhatatlan külsejűek és sötét színűek voltak. A világos, vörös színű kutyák az izlandi Yakkihund-tól származtak. A Shetland szigetek őslakói tehát minden kétséget kizáróan spicceket (Pomerániai Spicc kutya) tartottak. Későbbiekben valószínűleg a skandináv pásztorkutyák is kerültek a szigetre, mivel a Shetland szigetek Norvég, Dán, Svéd tulajdon volt, egészen addig, míg Margit Dán hercegnő hozzá nem ment III. Jakab skót királyhoz. Holland kutyák is keveredhettek a fajtához, mivel a halászok az 1400-as években gyakran felkeresték a szigeteket heringhalászat idején, és a saját típusú kísérőkutyáikat is magukkal vitték. Ezek aranyos, kicsi, hosszúszőrű, spicc típusú kutyák voltak.

A Shetland szigetek 1707-tõl tartozik hivatalosan Nagy Britanniához. A szigetre birkákat is importáltak és feltételezhető, hogy őket kisérték munka Colliek is (elődje a modern Rough Collienak, és a Border Collienak). A Sheltie legfontosabb jegyeit ezeknek köszönheti. Még egy meghatározó fajtát vittek be: a King Charles Spánielt. A legrégebbi ismert fotók szerint nagyon könnyen felismerhető a spániel keresztezés az akkori kutyáknál: széles agykoponyai rész, túl nehéz fülek és selymes szőrminőség, túl erős stop és ritka, spánielre jellemző szőrzet. Egyes leírások szerint még Border Colliet is bekereszteztek azokban az időkben, de a legtöbbet a hosszúszőrű Collienak köszönheti. A szépséget, az eleganciát, ami napjaink Sheltiére olyan jellemző. Valószínű, hogy abban az időben, amikor még nem vezettek pontos nyilvántartásokat, más fajták is gazdagították tulajdonságaikkal a Shetland szigeteki kutyafajtát. Az angol juhászkutyákat és Border Colliekat akkoriban még nem különítették el szigorúan a vadászkutyáktól.

A szegény parasztok és halászok kutyája volt, ők nem is nagyon törődtek igazán a származásukkal, õk csak egy kicsi, kevéssel is beérő juhász, házőrző és kísérő kutyát láttak benne. A Sheltie igazi szegény ember kutyája volt, szóban és néha képekben őrizték kutyáik történetét. A fajtát nem tudatosan tenyésztették. A 1800-as évek végétől a brit flotta tengerészei gyakran vásároltak belőlük, mert megtetszett nekik a kiskutya, ezt elajándékozták a barátaiknak, vagy a rokonaiknak. A szegény Shetlandi parasztok szívesen árulták a kölyköket és elkezdték kiskutyáikat tudatosan is tenyészteni. A kölykök a Shetland szigetekről nagyon hamar népszerűek lettek Angliában. A tenyésztés egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a kölyök minél aranyosabb, bolyhosabb legyen. Ezt mára maradéktalanul sikerült teljesíteni.

1908. november 23.-án, a Shetland szigetcsoport fővárosában, Lerwickben megalakult a Shetland Collie Club, és lefektették az első tenyészkönyvet. A skótok, akik ekkoriban alapították a maguk klubját, megtiltották a Shetlandiaknak a népszerű „Collie” név használatát. Ez a tilalom az új fajtára vonatkozott, amelyet ettől kezdve hívnak „Shetland Sheepdog”-nak vagy „Sheltie”-nek.

A fajta tulajdonságai:

A sheltie egy igen agilis, mozgékony kutya. Rendkívüli intelligenciával rendelkezik, mindezek mellett pedig hűséges, és ragaszkodó. Ezek a tulajdonságai teszik lehetővé, hogy sok helyen lehessen használni.

Manapság főleg az agilityben szerepel, és mindezek mellett megtartotta juhászkutya ösztöneit is. Külföldön használják keresőkutyának, és terápiás kutyának is.

Könnyen tanul mind embertől, mind másik kutyától. Imádja a gyerekeket, szereti, ha kényeztetik. Kis mérete miatt (35-39 cm) lakásban is tartható. Hajlamos ugatós lenni, hisz’ ezzel kereste a kenyerét régen. Mérete nem akadályozza meg abban, hogy teljes értékű kutyának érezze magát, így nem fél a nagyméretű kutyáktól sem

Színei:

A sheltie 5 féle színváltozatban létezik.

Gold-sable – a világos aranytól a sötét mahagóniig terjed, fehér jegyekkel a lábon, fejen, és fehér gallérral (ezek hiánya nem hiba)

Tricolor – fekete hát, fehér jegyekkel, és vörös tan jegyekkel a pofán, lábakon.

Blue-merle – kék alapon fekete márványos/pettyes hát, fehér és tan jegyekkel.

Bi-black – fekete kutya, fehér jegyekkel, a tan jegyek hiányoznak

Bi-Blue – kék alapon fekete márványos/pettyes hát, fehér jegyekkel. Tan jegyek itt is hiányoznak.

Ápolása:

Szőre bár hosszú, de igénytelen. 2 rétegű, így ellenáll az időjárás viszontagságainak, egyaránt jól bírja a meleget és hideget. Lakásban kevesebb szőre lesz az egyenletes hőmérsékletnek köszönhetően, de ezt egész évben tartja. Udvaron tartva, télen nagy bundát növeszt, amit tavasszal, nyáron levedlik. A sár lepereg róla, ha megszárad.

Vedlés idején igényel gondosabb ápolást, mert segíteni kell eltávolítani a puha aljszőrzetet. Egyébként 2 heti, havi fésülés elég neki. Fürdetést nem igényel, de segíthet a vedlésben. A fül mögötti finomabb szőrzet igényel gondosabb ápolást, ezt ajánlott a filcesedés elkerülése végett hetente megfésülni.