Az eseményről tudósított a Newcastle Courant is, 1859. július 1-i számában. A kiállításon 23 pointer és 37 szetter vett részt az ország minden részéből. Az újság szerint valószínűleg azért érkezett ennyi kutya, mert az egyik szervező, a fegyvergyáros Pape két értékes puskát ajánlott fel a győzteseknek. A legjobb szetter egyébként William Jobling kutyája lett, a legjobb pointer pedig Richard Brailsford tulajdonában szerepelt. A pointerek és szetterek számára kijelölt két osztályon kívül kölyköket és más olyan kutyákat is bemutattak, melyeket a helyszínen meg lehetett vásárolni. A pointereket J.H. Walsh, Thomas Robson és Joseph Jobling bírálta. Walsh a The Field szerkesztője és újságírója volt, valószínûleg az ő ilyen témájú írásai adták az ötletet Shorthose, Reid és Pape számára, hogy kiállítást rendezzenek. A szettereket szintén Walsh illetve Frances Foulger és Richard Brailsford bírálta, utóbbi kettő vadőrként szolgált egy-egy herceg birtokán.

Pape, Reid és Shorthose rendezvénye valójában nem nevezhető minden idők első kutyakiállításának, azonban kétségtelenül az övék volt az első olyan bemutató, melyre az ország távoli részeiről is érkeztek kiállítók, például Manchester, Huddersfiel, Lancaster és Penrith városából, sőt az egyik bíró Londonból utazott a kiállításra. Ez a rendezvény bebizonyította, hogy a vasút segítségével egy kutyakiállítás is számot tarthat országos érdeklődésre.

Charles Cruft

Charles Cruft, a híres Cruft’s kiállítás névadó alapítója munkát vállalt James Spratt új vállalkozásában, mely „kutyakeksz” vagyis korabeli kutyatápok eladásával foglalkozott Londonban. Charles Cruft ambíciózus fiatalember volt, így rövid tanulóidő után, irodai kifutófiúból utazó ügynökké lépett elő. Így rövid idő alatt számtalan nagybirtokossal és még nagyobb kennelekkel került kapcsolatba. Karrierje következő állomása már Európa, azaz a kontinens, ahol 1878-ban francia tenyésztők, Cruftot bízták meg a párizsi világkiállítás kutyás szekciójának megszervezésével. És ekkor Charles még csak két éve hagyta ott az iskolapadot! 1886-ban tért vissza Angliába, ahol egy hatalmas terrier kiállítás, az Allied Terrier Club Show szervezésével bízták meg.

Ebben a korszakban magánemberek is rendezhettek kiállítást, saját hasznukra. Ez a szempont valószínûleg Charles-ra is nagy hatást gyakorolt, így 1891-ben, Islington-ban, a királyi mezőgazdasági csarnokban megrendezte első saját kiállítását, melyet igen tetemes haszonnal zárt. Napjainkban már nincsenek privát kiállítások Angliában, a kiállítás-rendezés engedélyezésének jogát a Kennel Club birtokolja, mely csak non-profit szervezeteknek adhat ilyen jellegû meghatalmazást.

Cruft 1938-ban halt meg, s kiállítását 1939-ben özvegye rendezte. Három évvel később azonban már nagyon megerőltetővé vált számára ez a feladat, és hogy maradandóvá tegye a férje által világhírûvé tett kiállítást, megkereste a Kennel Clubot, hogy vegyék át a rendezést, és eladta nekik a Cruft’s show jogát. 1948-ban tartották az első Cruft’s kiállítást a Kennel Club égisze alatt. Azóta évről-évre egyre nagyobb méreteket ölt a rendezvény, 1982-tôl háromnapos, 1987-tôl pedig már négynapos a kiállítás. 1991-ben a százéves intézmény Londonból Birmingham-be költözött.

Nagy-Britanniában 1891-ben, az első Cruft’s kiállítás évében csupán ötven kiállítás rendezését kellett engedélyeznie a Kennel Clubnak; napjainkban évente több mint 7000 rendezvény szerepel a naptárban, a legkisebb 20, a legnagyobb 20 ezer kutya részvételével. A XVIII. század közepét követő száz évben az ipari forradalom soha nem tapasztalt, elképzelhetetlen mértékû változásokat okozott, melyek mélységes hatással voltak a társadalom állatokkal szembeni hozzáállására és igényére is. Ezeknek a változásoknak köszönhető a törzskönyvezett kutyák iránti fokozott érdeklődés kialakulása és ezáltal a kutyakiállítások sikere is.

A XVIII. század végétől a XIX. század első feléig a kutyakiállítások világa számtalan vállalkozót és show-menedzsert produkált, akik neve ugyan jobbára feledésbe merült, de azért néhányukat érdemes megemlíteni. Wrade és Parrington, Shaw és Aistrop, Pape, Reid és Shorthose és mindenekelôtt Brailsford és Douglas értékes és egyedi teljesítménnyel járult hozzá a kutyakiállítások és kiállítási kutyák iránti érdeklődés rohamos fejlődéséhez. Hogy milyen típusú kutyákat kedveltek, jól tükrözi a korabeli kutyás világ jellegzetes területeit. John Warde és Thomas Parrington számára a kopók voltak a legfontosabbak, Pape, Reid és Shorthose is elsősorban vadászkutyák iránt érdeklődtek. Jemmy Shaw és Charlie Aistrop a kutyázás sötétebbik oldalát kedvelte, verekedtetések és bikaheccek szervezésében is részt vettek. Az azonban mindegyikükben közös volt, hogy csak használati kutyák iránt érdeklődtek. A korai kutyakiállítások arra nyújtottak lehetőséget, hogy olyan kutyákat hasonlítsanak össze, melyeknek volt egy adott tevékenységi köre. Ez a szemlélet változott meg a XIX. század elején, mikor – angol kifejezéssel élve – a pet kutyák iránti érdeklődés kezdett kialakulni és folyamatosan túlsúlyba kerülni. Sokan vidékről városokba költöztek, hogy a folyamatosan fejlődő gyárakban dolgozzanak, de nem akartak minden kapcsolatot megszakítani az állatokkal, így értelemszerûen a kutyák felé fordultak. A kutya haszonállatból hiánypótló társsá lépett elő, s ezt a változást tükrözték a kutyakiállítások is, míg a többi mezőgazdasági kiállításon szereplő állat bemutatása napjainkig azt a célt szolgálja, hogy felmérjék az egyedek termelőképességét, s lehetővé tegyék a gazdasági céloknak legjobban megfelelő egyedek kiválasztását.

Forrás: A Kutya:

Eifert Anna: A kutyakiállítások története